PHILIPP GYÖRGY

tenor

Zenei tanulmányait ütőhangszereken és hegedűn kezdte, majd zeneszerzést tanult, s 2005-ben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián karmesterként végzett. Tanárként működött a Budapesti Énekesiskolában, a Táncművészeti főiskolán és  a Baltazár színházban. A Budapesti Fesztiválzenekar, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, a Lanner Quartet, a Nemzeti, a Katona József színház, a Közép-Európa táncszínház, a Gergye Krisztián társulata, a Magyar Állami Népi Együttes zenei munkatársa, énekes partnere az Amadinda ütő együttesnek, az UMZe-nek, a Magyar Rádió Kórusának, a Purcell kórusnak, és az ARTUS mozgásszínháznak. Az Á la cARTe társulat művészeti vezetője. Mint karmester és rendező, olyan specifikus összművészeti és operaelőadások létrehozását tartja elsődleges feladatának, melyek képesek a műfajt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érhetővé és szerethetővé tenni. Mint énekes szólista baritonként és kontratenorként egyaránt szerepel oratórium és opera előadásokban, zenei szerkesztőként számos színházi előadásban vesz részt. 2017 óta a PRAE.hu kulturális portal zenei rovatvezetője. A Singer Streethez 2018-ban csatlakozott.